Dr. Radánocsi-Nagy Dániel

Ismerje meg fogorvosát!
Kapcsolat

dr. Radánovics-Nagy Dániel

fogorvos

Dr. Radánovics-Nagy Dániel vagyok, Pécsett végzett fogorvos.

A diplomaszerzést követően a fővárosban magánellátásban kezdtem praktizálni mint általános fogorvos.

Főbb érdeklődési területeim a konzerváló fogászaton belül a különféle gyökérkezelési technológiák elsajátítása, illetve a legmodernebb szemléletet követve esztétikus tömések és indirekt restaurációk, koronák, hidak, kerámia héjak készítése.

Évek óta rendszeresen látogatok ifjúsági táborokba, hogy prevenciós előadások keretein belül a gyermekeket helyes szájápolásra neveljem.

Dr. Radánovics-Nagy Dániel

Ötletgazdája vagyok (illetve első két alkalommal főszervezője voltam) a Pécsi Fogorvos Szaknapoknak.
Érdekel emellett az egészségmarketing és a praxismenedzsment. Rendszeresen publikálok a Dental Press kiadványaiba.

Szakmámat hivatásszerűen művelem. Az alapos, körültekintő és személyre szabott ellátáson túl fontosnak tartom, hogy pácienseim bizalmát kiérdemeljem, mely bizalom alapja az őszinteség. Egy-egy kellemetlen (akár még gyermekkori) élmény következményeként számos pácienst már a puszta tudattól leveri a víz, hogy fogorvoshoz kell mennie. Hiszem, hogy korszerű érzéstelenítéssel, emberséggel, türelemmel és empátiával minden fogorvosi beavatkozást elviselhetővé lehet tenni.

Szakmai képzések
2014.02.27. “Back to the basics – Lenyomatvételi technikák az elméletben és a gyakorlatban” – Dr. Grósz János (International Center of Dental Education – Ivoclar Vivadent)
2014.11.21-22. “Kisteljesítményű, soft lézerek alkalmazása” (Gáspár Medical Center Ectoderma Oktatási Központ
2014.12.12. “Soft lézer tanfolyam” – Dr. Tomas Szorad (FONA)
2015.03.06. “Reciprok rendszerű gépi gyökértágítás” – elmélet és hands-on – Dr. Krajczár Károly & Dr. Szabó Szilárd (IV. Pécsi Fogorvos Szaknapok)
2015.05.15. “A parodontológiai elveken nyugvó vállas előkészítés és héjpreparálás” – hands-on training – Dr. Volom András (Dr. Volom Dental)
2015.05.21. “Az “S” technika: Megbízható endodonciai protokoll a trepanálástól az apikális mikrosebészetig” – elmélet és hands-on – Prof. Dr. John Stropko & Dr. Gombos Ádám
2015.05.22. “II. Esztétikai Fogászati Szimpózium” – országos workshop (3M)
2015.07.04-05. “II. Bio-Emulation Esztétikai Kollokvium”, Berlin – nemzetközi konferencia
2015.09.24. “Az érem két oldala: Aktuális témakörök a fogpótlástanban a fogorvos és a fogtechnikus szemszögéből” (Fogpótlástani Napok, Pécs)
2015.09.26. “A fogpótlástan aktuális kérdései” (Fogpótlástani Napok, Pécs)
2015. 10.01. Bio-Emulation Day – Dr. Jason Smithson & Dr. Javier Tapia (Dental World 2015)
2015.10.02. “Gyökércsatornák feltárása, tisztítása, valamint obturálás a legkorszerűbb eszközök és technikák alkalmazásával” – elmélet és hands-on – Dr. Dan Caminescu (Dental World 2015)
2015.10.03. Endodonciai Kongresszus – fókuszban az operációs mikroszkóp (Dental World 2015)
2015. 11.20. “Mikroszkóp asszisztált esztétikai rehabilitáció I. ” – elmélet és hands-on – Dr. Gombos Ádám (3M)
2015.11.27. “Micro-mega gépi gyökértágító rendszerek gyakorlati alkalmazása” – elmélet és hands-on – Dr. Berecz Endre & Dr. Kovács Gergely (M+W Dental)
2015.12.04. CAD/CAM Szakmai Szimpózium (Ivoclar Vivadent)
2016.05.06. “Gyökércsatorna megmunkálás a legkorszerűbb forgó, ill. reciprok mozgást végző rendszerekkel, gyökértömési technikák” – elmélet és hands-on – Dr. Csikány Csilla (M+W Dental)
2016.06.06. “Praxisgyakorlat orientált endodoncia kurzus” (Pécs, PTE Fogászati és Szájsebészeti Klinika)
2016.09.16. CAD/CAM Szakmai Szimpózium: Esztétika és funkcionalitás – trendek és kihívások a jövőben (Ivoclar Vivadent)
2016.09.17. A digitális volumentomográfia avagy a CBCT használata – elmélet és workshop (Radio Dental Extra)
2016.10.13. “MicroVision Kongresszus” – Dr. Maxim Belograd & Dr. Nazariy Mykhaylyuk (Dental World, 2016)
2016.10.15. “Taktilisan kontrollált aktivációs technika: biztonságos és kiszámítható technika extrém görbült gyökércsatornák megmunkálására” – elmélet és hands-on – Dr. Antonis Chaniotis (Dental World, 2016)
2017.02.10. II. Radio Dental Extra Szimpózium és Baráti Találkozó (Geréby Kúria, Lajosmizse)
2017.05.19-20. Dr. Stevan Kopanja kurzus: “II. osztályú restaurációk” – elmélet és hands-on (Dr. Volom Dental)
2017.05.26. I. Nemzetközi OrthoSera Dental Day (Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központ)
2017.09.21. CAD/CAM Szakmai Szimpózium: “A digitális fogászat ősze” (Ivoclar Vivadent)
2017.10.14. III. Nemzetközi Endodoncia Kongresszus (Dental World)
2017.12.01. “Esztétika és funkció a moláris régióban, II. osztályú üregek direkt ellátása” – elmélet és hands-on – Dr. Döbrentey Zsolt (Endobolt)
2018.11.30. “Endo for everyone” – Endodonciai elméleti és gyakorlati képzés (Realtrade Kft.)
2019. 03-29-30. iTOP – individually Trained Oral Prophylaxis – képzés (Dr. Tihanyi Dóra, Sager Dental Kft.)
2019. 06. 19-21. INTERPOL Disaster Victim Identification tréning Nógrád megyében
2019. 09. 13. Képalkotó diagnosztikai eljárások az implantológiában (Dentium Academy)
2019. 11. 29-30. NEXT LEVEL Education E1 – Esztétika – Esszencia (Team Bodrogi Institute)

DentalPress kiadványai:

A fogászati prevencióról beszéltem a Rádió Bézs reggeli műsorában